Princzinger Péter

Jogász végzettségű közigazgatási szakember, a turizmus területének fontos szereplője. A 2000-es évek elejétől 2015-ig a köz- és a felsőoktatás országos nyilvántartásainak, központi szolgáltatásainak, információs rendszereinek digitális transzformációját (is) szolgáló fejlesztési projektekben szerzett tapasztalatokat.

2016-2017-ben a Magyar Turisztikai Ügynökség fejlesztési vezérigazgató-helyettese volt. 2018 óta a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumi elnöke, ahol a magyar turizmus minőségi megújítását szolgáló programokat vezet. 2019-2023 között a vezetője volt a BalatonBike365 kerékpáros szolgáltatásfejlesztési projektnek, amelyben létrejött Magyarország legnagyobb regionális

szintű digitális látogatómenedzsment rendszere.

2024-től a VisitBalaton365 Nkft. ügyvezetője, melynek célja a négyévszakos Balatonért tenni akaró turisztikai szereplők együttműködésének szervezése, erősítése.

2025-től a DIMOP Plusz programban is dolgozik, amelynek célja a turisztikai kkv-k digitális szintlépésének szakmai támogatása, új digitális szolgáltatások fejlesztése és bevezetése révén. Ettől nem függetlenül Péter találta ki a DigiTurismo rádiós magazinműsor és podcast sorozat koncepcióját, ő állítja össze a DigiTurismo éves műsortervét és – sokakkal egyeztetve – ő határozza meg a meghívandó vendégek körét, ennek révén a műsor tematikáját.

Marsal Szilvia

A regionális, térségi és települési önkormányzati szektorban kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező, tapasztalt médiaszervező és kampánystratéga, TV-s, rádiós szerkesztő, műsorvezető, riporter. Korábban a ma már nem sugárzó balatoni rádió, a PartFM programigazgatója volt.

Jelenleg a VisitBalaton365 sajtófőnöke, szerkesztőként bedolgozik a TrendFM-hez is. Szilvi is a PartCafé csapat tagja. Feladata – az éves műsorterv keretei között – az egyes műsorok adásmeneteinek elkészítése,

az interjúalanyokkal való tartalmi- és szervezési egyeztetések, valamint a TrendFM stúdió szakembereivel való együttműködés koordinációja.

×
Széchenyi Terv Plusz

Takács Tamás

Kerékpárversenyzőből lett előbb kerékpáros szakújságíró, lapszerkesztő, majd kerékpáros turisztikai szolgáltató, kerékpáros programszervező és túravezető. Korszerű X-es: Maga is digitális tartalomszolgáltató: a Facebook-on és az Instagram-on elérhető ridehard.hu on-line kerékpáros ajánló csatorna alapítója, tulajdonosa, üzemeltetője. „Pedál Podcast” címen bringás beszélgetős műsor vezet.

Tamás fontos szereplője, sőt, a motorja a BalatonBike365 social media platformokon való megjelenésének. Kiváló érzéke van a fotózáshoz és a videózáshoz, ezekkel a képességeivel támogatja a DigiTurismo-t is: a stúdiófelvételek készítésében, külső helyszíni fotózásokban segít Eszternek.

Princzinger Viktor

A csapat Z generációs munkatársa. Fiatal korához képest jelentős tapasztalata van a balatoni kerékpáros turisták kiszolgálásában, illetve a velük való kommunikációban, egedik éve rendszeresen dolgozik a BalatonBike365 balatonföldvári portjában. Vizuális kultúra és digitális média fakultáción tanul, a web-fejlesztés és az online marketing terén fejleszti készségeit, kiemelt figyelemmel az AI alapú webes platformokra, technológiákra. A partcafe.hu és a balatonbikehotel.hu honlapok elindítása után Viktor számára egyenes út vezetett a DigiTurismo honlapjának szerkesztői és

üzemeltetői feladataihoz.

Nyitólap

Adások

Rólnuk

06 20 448 3367

Budapest XIII. Váci út 78/b

© 2026 DigiTurismo. All rights reserved.